7 fontos fintech design trend

A bankok és pénzügyi szervezetek történetük során egészen a napjainkig mondhatni, hogy elefántcsonttoronyban élték az életüket, ha a termékeik felhasználó-központúságáról volt szó. Ezek a szervezetek, ugyan soha nem riadtak vissza a technológia nyújtotta újdonságok gyors adaptálásától, ugyanakkor mindmáig nem arról voltak híresek, hogy ügyfélbarát módon építették volna ki a rendszereiket. A gyakran használt szakmai zsargon és a pénzügyi műveletek bonyolult mechanizmusai ritkán burkolóztak szerethető felhasználói köntösbe.

A változást a fintech megjelenése indította meg. A pénzügyi szektor digitalizálása rákényszerítette a bankokat arra, hogy a modern technológia és az ehhez kapcsolódó tervezési szabályok szerint játsszon. Ez a kényszer azonban kedvezően hatott rájuk, és azt is ki lehet mondani, hogy meglehetősen nagy hasznot húztak belőle.

A fintech korszerű tervezési és felhasználói élmény szabályrendszerének adaptálása napjainkban is gőzerővel zajlik. Ebben a blog bejegyzésben a fintech design legfrissebb trendjeit vesszük górcső alá. Ezek a trendek nagyban hozzájárulnak a banki szoftverek felhasználásának élményközpontúvá válásához.

1. Gamifikáció

Abban bizonyára egyetértünk, hogy a pénzügyek általánosságban nem a szórakozás kategóriájába sorolhatók, kivéve ha Dagobert bácsiként a kincstárunkban úszkálva élvezzük a vagyon adta élményeket. A viccet félretéve a játékos megközelítés serkentőleg hat a pénzügyi megközelítésre. Elősegítheti a megfelelő pénzügyi döntések meghozatalát és kialakíthatja az egészséges pénzügyi magatartást.

A fintech cégek célja az, hogy segítsék a felhasználókat a kevésbé impulzív döntések meghozatalában. Jutalmazással el lehet érni, hogy elkötelezettebbé, tudatosabbá váljanak, így a pénzkezelés többé nem unalmas és idegesítő feladat lesz a számukra. Ezt a teljesítménynövekedést különböző mérföldkövek elérésével és jutalmazással érhetjük el. Ezek lehetnek kihívások, alkalmazáson belüli jutalom jóváírások vagy kedvezmények, kitűzők és matricák, ranglisták vagy jutalom kollekciók.

2. Márkaélmény és termékazonosság

A banki alkalmazások korábban meglehetősen unalmasak voltak. A Fintech termékek hosszú utat tettek meg a funkcionális banki termékektől a valódi márka nyújtotta élményig.

A márkaélmény és a termékazonosság segít az embereknek megérteni a pénzügyek gyors és fájdalommentes kezelésének előnyeit. Ez kifejezetten akkor fontos, ha a felhasználók képesek rezonálni a márka véleményvezéreivel. Fontos, hogy az emberek ne csupán egy banki terméket lássanak, mert az nem fogja megmozgatni őket. Ez csak amolyan szükséges rossz lesz a számunkra.

Egy steril és hideg felület hiába funkcionális, mégsem villanyozza fel a felhasználót. Azonban egy barátságos és hívogató design, ahol csak a lényeges adatok jelennek meg, és ahol a negatív tér használata is szerepet kap már sokkal vonzóbb lesz számukra. A kevesebb több, tartja a bölcs mondás. Kevesebb felesleges elem és funkció = kevesebb súrlódás és feszültség.

Például a chatből ismert hangulatjelek használata látszólag idegen egy banki alkalmazás esetében, ugyanakkor emberibbé, kevésbé idegenné tudja tenni a designt, és így jelentősen képes javítani a pénzkezelési élményt.

A fintech tervezésekor elsődlegesen arra kell törekedni, hogy valóban élvezetessé tegye az adott alkalmazás vagy weboldal használatát. Ehhez fel kell használnunk a az érzelmi alapokra építkező tervezési szemléletet, így színes illusztrációkat és impresszív animációkat kell használnunk. Ezek segítségével szórakoztatóvá és élvezetessé tehetők a korábban száraz és unalmas banki termékek, a felhasználói elkötelezettség pedig szárnyalni fog.

3. Központosítás

A harmadik féltől származó adatok integrációja lehetővé teszi a fintech alkalmazások számára, hogy szélesebb körű szolgáltatást nyújtsanak a hagyományos banki alkalmazásoknál. A fintech mobilalkalmazások már nem csupán pénzátutalásra szolgáló eszközök. Napjainkra a fintech pénzügyi műveletek széles skáláját képesek lefedni akár egy átlagos felhasználó, akár egy pénzügyi vezető számára.

A harmadik féltől származó adatok segítségével az emberek szélesebb spektrumban láthatják át a pénzügyeiket. Nyomon követhetik a legkülönbözőbb csatornákon keresztül a kiadásaikat és bevételeiket, biztosításaikat, megtakarításaikat, egészségügyi kiadásaikat, stb. Néha egészen döbbenetes a teljes pénzügyi ökoszisztémát egy felületen látni.

4. Teljes körű mobilbankolás

A banki műveletek korábban időigényes tevékenységek voltak, de az intézményektől való leválás a fintech forradalom hatékonyságnövelő eredménye. A folyamatosan száguldó és gyorsuló életünkben egészen egyszerűen nincs se időnk se kedvünk bankba járni és tranzakciós adminisztrációt folytatni, papírokat aláírni.

A legújabb pénzügyi termékek, mint például a a Revolut, mindezen kellemetlenségek elkerülését hatékonyan és nagy biztonságossággal teszik lehetővé. Nem csupán jobb felhasználói élmény, de leegyszerűsített pénzügyi folyamatok és a bosszantó bürokrácia kiiktatása segíti a felhasználót a magasabb szintű pénzkezelésben.

5. közösségi bankolás

Egy teljesen új, és még viszonylag kevésbé kiaknázott terület a közösségi bankolás, ami arra épít, hogy a közösségi média felületek már mindenki számára ismert és biztonságos digitális teret jelentenek. Itt akad olyan alkalmazás, ami lehetővé teszi párok számára a közös pénzkezelést, és így a felek követni tudják egymás tranzakcióit. Egy másik termék segítségével a számlákat megoszthatják a felhasználók barátaikkal, és javaslatokat is kaphatnak tőlük. Ez a hírfolyamszerű megjelenés segít nekik integrálni a banki tapasztalatokat a közösségi térben való kommunikációval.

6. Adat vizualizáció

A fintech termékek egyik leghasznosabb hozadéka, az adatok vizuálisan történő megjelenítése, ami segít a felhasználóknak a pénzügyi döntések értelmezésében. A grafikus megjelenítés nagyon hasznos, mert így érthetők meg az összefüggések igazán a bevételek és a kiadások között. Ma már ez az adat vizualizáció szinte magától értetődő elvárás a területen.

A legújabb alkalmazások a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás segítségével prediktív vizualizációkat is képesek megjeleníteni, ami lehetővé teszi a döntések időbeli előrevetülésének vizsgálatát is szimulációként.

7. Emberi nyelv

A pénzügyben használatos zsargonok és kifejezések könnyedén eltántoríthatják a gyanútlan felhasználót attól, hogy nyomon akarja követni a költségeit. A tiszta és érthető megfogalmazás azonban segít az embereknek a jobb pénzügyi döntések meghozatalában anélkül, hogy bele kellene ásniuk magukat az adott szakterület terminológiájába. Persze adott számos olyan kifejezés, aminek egyszerűen nincs egyszerűbb, vagy kifejezőbb formája. Ilyenkor például egy szószedet vagy magyarázat nagyban segíti a felhasználók eligazodását a meghatározások között.

Összefoglalás

Trendek jönnek és mennek a fintech világában, de az elengedhetetlen, hogy a pénzügyi termékek tervezése során figyelembe vegyük a legújabb trendeket. A cél pedig a felhasználói termékek UX szempontból történő optimalizálása. A felhasználói élmény fokozása pedig kedvező hatással van a banki termékek használatára és a pénzügyi tudatosság kialakítására egyaránt.

Jacsó Péter Tivadar tulajdonos, multitalent

Jacsó Péter Tivadar
tulajdonos, multitalent
Jacsomedia Digitális Ügynökség

Szívesen olvasnál ehhez a cikkhez hasonló bejegyzéseket havi rendszerességgel?

Ha a válaszod igen, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi azon leszünk, hogy időről időre bemutassuk neked a legfontosabb szakmai innovációkat, híreket, érdekességeket a digitális piacon.

Lépjünk kapcsolatba

Felkeltettük az érdeklődésedet?

Tudj meg többet szolgáltatásainkról!

Kérj személyes konzultációt.

Lépjünk kapcsolatba

Oszd meg ezt a történetet!